Robertson Moszkvában
Moszkvába érkezett hétfő este Georges Robertson, az észak-atlanti szövetség főtitkára, hogy részt vegyen a NATO-Oroszország Tanács keddi nagyköveti szintű kihelyezett ülésén. A fórumon a tanács júniusi, Madridban sorra kerülő külügyminiszteri találkozóját készítik elő, és szó lesz a legfontosabb nemzetközi kérdésekről: az iraki, a közel-keleti és az afganisztáni helyzetről is.
Dátum: 2003-05-12 20:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10402
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:16.859377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanácskozáson megvitatják a Balkánnal összefüggő kérdéseket is; innét moszkvai döntés alapján augusztus 1-ig távoznak az orosz békefenntartók.
A tavaly májusban, a római NATO-Oroszország csúcstalálkozón megalakult tanács tevékenységét nagyon sikeresnek értékelte Robertson elutazása előtt, az orosz sajtónak nyilatkozva. A NATO főtitkára nem zárta ki, hogy valamikor Oroszország is a szövetség tagja lehet, szavai szerint az elmúlt 15 év világpolitikai eseményei a legmerészebb prognózisokat is felülmúlták. Véleménye szerint azonban jelenleg arra kell koncentrálni, hogy az észak-atlanti szövetség és Oroszország miként tud együttműködni az új kihívások és fenyegetések, a nemzetközi terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen, illetve a regionális konfliktusok kezelése területén.
Robertson úgy vélte, hogy Irak kérdésében - a négy évvel ezelőtti koszovói háborúval ellentétben - gyakorlatilag egybeesik Oroszország és a szövetség álláspontja, ahogy magán a NATO-n belül is a probléma kezelésének módjáról, és nem annak lényegéről voltak nézetkülönbségek.
Alekszandr Jakovenko orosz külügyi szóvivő hétfői nyilatkozatában megismételte, hogy Moszkva tudomásul veszi a NATO újabb bővítését, de továbbra is fenntartásai vannak a folyamat tekintetében.
MTI - fidesz.hu