Megemlékezés a lengyel repülőgép-szerencsétlenségre
Megemlékeztek szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában a lengyel kormánygép szombati szerencsétlenségének 97 halálos áldozatáról.
Dátum: 2010-04-14 22:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:42:47.154669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A ceremónián felolvasták valamennyiük nevét, köztük Lech Kaczynski államfőét.
Jelen volt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint számos EU-biztos és több más vezető uniós tisztségviselő.
"Tudom, hogy ebben a nehéz időben Európa hazám mellett áll" - mondta Jerzy Buzek EP-elnök, aki 1997 és 2001 között Lengyelország kormányfője volt.
Buzek méltatta az orosz hatóságokat a katasztrófa után tanúsított magatartásukért és együttérzésükért.
"Köszönjük, orosz barátaink. Úgy hiszem, ez segíthet abban, hogy kontinensünk megbékéljen a történelmi igazság, a kölcsönös bizalom és tisztelet jegyében" - fogalmazott az EP elnöke.
Kaczynski és kísérete az oroszországi Szmolenszkbe tartott, hogy megemlékezzen a második világháború kezdetén a szovjetek által Katynban legyilkolt lengyelekről.