Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pedálozz a vacsorádért!

Ha valaki elegendő áramot termel az áramfejlesztő biciklin, ingyen vacsorát kap - hirdeti egy koppenhágai hotel.


Dátum: 2010-04-15 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:42:53.735076, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Bárki, aki 10 wattórányi vagy még több áramot fejleszt a hotel számára, helyi termékekből készített ajándékvacsorát kap cserébe. Ezzel nemcsak arra bátorítjuk vendégeinket, hogy legyenek fittek, hanem arra is, hogy csökkentsék karbon-lábnyomukat és spóroljanak az árammal és a pénzzel" - olvasható a Crowne Plaza Copenhagen Tower közleményében.

A 366 szobás hotel két áramfejlesztő biciklit állított fel, az akció április 19-én indul. A vendégek júniustól a szálloda napelemeivel is versenyre kelhetnek, ki tud több áramot termelni. Frederikke Tommergaard, a hotel szóvivője hangsúlyozta, hogy a lehetőség csak a szálloda vendégei előtt nyitott, járókelők nem ugorhatnak be tekerni és enni egyet. A szabadon választott fogás értéke hozzávetőleg 240 dán korona (8500 forint).

A tervek szerint a szálloda egy évig teszteli a bringákat, és ha az ötlet bevált, más Crowne Plaza hotelekre is kiterjesztik a rendszert.

Kapcsolódó elemek