Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juncker: Az EU egyfajta tömegverekedéshez hasonlít

Jean-Claude Juncker, az euróövezet vezetője élesen kritizálta az európai politikusokat, mivel szerinte hiányzik az összefogás a közösségből.


Dátum: 2010-04-15 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:43:05.204158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Véleménye szerint az EU tagállamainak csúcspolitikusai maguk a felelősek azért, hogy az Európai Unió tekintélye kedvezőtlen a polgárai szemében. "A nagy sikereket agyonbeszéljük, ám újabb sikerekre képtelenek vagyunk, mert nem vagyunk büszkék az elértekre" - hangoztatta a Financial Times Deutschlandnak (FTD) adott interjújában Jean-Claude Juncker.

"Ahhoz szoktunk hozzá, hogy egyre azt bíráljuk, ami nem megy". Az ilyesfajta vita révén a polgárokban olyan kép alakul ki, hogy az EU "inkább egyfajta tömegverekedéssel egyenlő, semmint azzal, hogy (benne) harmonikusan jól kijönnek egymással. Ezzel magyarázom az európai kedvetlenséget" - fejtegette az eurózóna általában higgadt vezetője.

Juncker élesen bírálta az EU államok csúcspolitikusait, beleértve Angela Merkel német kancellárt és Nicolas Sarkozy francia elnököt. Attól tart ugyanis, hogy nem nőhet fel új, Európa-párti politikusi generáció, ha "a mostani generáció nem ébred annak tudatára, hogy a közös dolgokat hangsúlyozza, a különbségeket jelentéktelenebbnek tüntesse fel" - figyelmeztetett.

Kapcsolódó elemek