1 millió aláírással a részvételi demokráciáért
Visszafogott lelkesedéssel üdvözölték a képviselők a lisszaboni szerződés által bevezetett "polgári kezdeményezést", amelynek értelmében egymillió európai polgár uniós jogszabályjavaslat elkészítésére kérheti fel az Európai Bizottságot. Az EU végrehajtó testülete nemrég dolgozta ki a kezdeményezés gyakorlati működését. "A Bizottság jó egyensúlyt teremtett a polgári demokrácia ösztönzése és az új szabályrendszer integritásának biztosítása között" - fogalmazott Andrew Duff.
Dátum: 2010-04-15 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:43:05.904104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jóllehet "a kezdeményezést benyújtóknak tanácsos először a Bizottság nem hivatalos véleményét kikérni a javaslat megvalósíthatóságáról és elfogadhatóságáról" - figyelmeztetett Andrew Duff brit, liberális EP‑képviselő.
Polgári kezdeményezés
* 9 tagállamból 1 millió aláírás
* Németországból legalább 72 ezer, Máltából 4 500, Magyarországról 16 500 aláírás szükséges
* 1 év áll rendelkezésre az aláírások összegyűjtéséhez
A lengyel, néppárti Rafał Trzaskowski elmondta: "A jogszabálytervezet közelebb visz minket a lisszaboni szerződés egyik legfontosabb újításának megvalósítása felé".
A képviselő óva intette az uniós polgárokat attól, hogy túl nagy elvárásaik legyenek a kezdeményezéssel kapcsolatban. "Csakúgy, mint a tagállamokban, az uniós polgári kezdeményezés is bonyolult eljárás lesz" - mondta.