Orbán pontosan tudja, mire van szüksége Magyarországnak
Az Európai Néppárt bízik a Fidesz kétharmados győzelmében. Joseph Daul, a néppárt európai parlamenti frakcióvezetője a hírTV-nek Kassán azt mondta: a stabil többséggel, Orbán Viktor vezetésével Magyarország ismét erős és sikeres országgá válhat.
Dátum: 2010-04-15 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148924
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:43:10.210383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ez egy csodálatos eredmény Orbán Viktor és a Fidesz számára" - vélekedett Joseph Daul az országgyűlési választások első fordulójáról. "Azt remélem, hogy a második fordulóban megszerzik a teljes többséget, és ezzel ismét elkezdődhet egy felfelé ívelő korszak Magyarország számára Európában" - tette hozzá. "Sokat beszéltem Orbán Viktorral, hiszen szinte minden hónapban találkozunk a néppárti üléseken. Ő pontosan tudja, mire van szüksége Magyarországnak az euró bevezetéséhez, és ahhoz, hogy újabb munkahelyeket teremtsenek" - mondta el az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjának frakcióvezetője.
Joseph Daul hangsúlyozta: Magyarországon most a munkahelyteremtés a legfontosabb feladat.