Újabb állami földek a szocialista baráti körnek
A választások első fordulóját követően a szocialisták továbbra is az állami földek lenyúlásán mesterkednek - figyelmeztetett pénteki sajtótájékoztatóján Budai Gyula.
Dátum: 2010-04-16 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:43:20.578350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magosz szövetségi igazgatója elmondta: a szocialisták abban bíznak, hogy a választások hevében elkerüli a figyelmet az, hogy közel 600 darab haszonbérleti pályázat kiírására készülnek. Nagyjából 100-130 ezer hektár állami földet kívánnak haszonbérbe adni annak a szocialista agrárklientúrának, amely az elmúlt 8 évben az MSZP-SZDSZ szekerét tolta - tette hozzá.
Oszkó Péter pénzügyminiszter utasítására 100-130 ezer hektár állami földterület meghirdetésére készül a - piaci ár feléért - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - fejtette ki Budai Gyula, aki érdekesnek nevezte, hogy a sukorói botrány kapcsán a pénzügyminiszter azzal védekezett, hogy nem tud ráhatással lenni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-re, most viszont direkt utasítást ad. A mostani haszonbérleti pályázat kiírásának indokaként azt hozták fel, hogy az agrárkörnyezet-gazdálkodási pályázatok eredményhirdetésekor kiderült, hogy a nyertes nagy cégek nem rendelkeznek elegendő földterülettel és meghatározott bérleti idővel, mely alapján kifizetnék a megnyert összeget. A Magosz szövetségi igazgatója feltette a kérdést, hogy mi van azokkal, akik az agrárkörnyezet-gazdálkodási pályázaton nyertek, de nem kapják meg a mostani haszonbérleti pályázaton a megfelelő földterületet? Lényegében jogszerűtlenül fogják kifizetni részükre a támogatást. A jogszerűtlenül kifizetett támogatással az új kormánynak kell elszámolnia - hívta fel a figyelmet. Előfordulhat, hogy az unió csökkenti emiatt hazánk agrártámogatását.
Budai Gyula leszögezte: több jogszabályt is megszeg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., ugyanis olyan területeket írnak ki, amelyekre még hatályos bérleti szerződések vannak.
Jól látható, hogy az agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatások átjátszását követően a szocialisták az állami földeket is szeretnék átjátszani a baráti körnek, klientúrának - húzta alá a Magosz szövetségi igazgatója.
Budai Gyula felszólította a még regnáló kormányt, hogy azonnal fejezzék be az állami földek elkótyavetyélését, állítsák le az állami földek ily módon történő haszonbérletbe adását. A Magosz szövetségi igazgatója felszólította Oszkó Péter pénzügyminisztert, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra azt a határozatot, melyben utasítást adott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek. A Vagyongazdálkodási tanácsot arra szólította fel Budai Gyula, hogy ne szavazzák meg a pénzügyminiszter előterjesztését, mert megszavazása esetén viselniük kell ennek jogi következményét.