Saron-Abbász találkozó pénteken
Ariel Saron izraeli és Abu Abbász palesztin miniszterelnök első találkozójára május 16-án, pénteken kerül sor - közölte hétfőn egy palesztin illetékes.
Dátum: 2003-05-13 07:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:18.644149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jeruzsálemben egy magas rangú diplomata ugyancsak megerősítette a találkozó hírét, amelyre azt követően kerül sor, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter a 31 éve tartó erőszakhullám lezárása érdekében külön megbeszélést folytatott a két vezetővel.
Saron szóvivője csupán annyit mondott, hogy az izraeli-palesztin kormányfői megbeszélést a hét végén tartják meg, az időpontról azonban nem tett említést. A találkozó helyszíne egyelőre nem ismeretes - jelentette a Reuters.
MTI - fidesz.hu