Botrányos troliügyletek
Dátum: 2010-04-17 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:43:32.960003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Irreálisan magas havi összegért bérelt sok éven át trolibuszt ügyvezető igazgatójának volt cégétől a Szegedi Közlekedési Társaság.
A vállalat lebonyolított egy lényegében haszon nélküli trolieladási üzletet is; a cseh vevő később felárral adta el a járműveket Bulgáriába. Ezek is belejátszottak abba, hogy a szegedi Fidesz hanyag és hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a szegedi közlekedési cég gazdálkodásával összefüggésben.