Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A miskolciak döntöttek, nincs értelme a vitának


Dátum: 2010-04-17 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148996
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:43:33.954764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nincs értelme a vitának az országot tönkretevő, saját korrupciós ügyeinek súlya alatt összeomló MSZP-vel. Vitán felül áll, hogy a magyar emberek vasárnap eldöntötték, milyen irányt akarnak Magyarországnak, a kérdés a második fordulóban már csak az, hogy ehhez mekkora nemzeti egységet biztosítanak. A Fidesz Miskolcon is a helyi emberekkel kíván találkozni, a választókkal tartja a kapcsolatot, nem pedig a várost évtizedekre eladósító szocialistákkal, akik eddig nemigen voltak hajlandóak semmilyen párbeszédre, vitára.

Csöbör Katalin,

Nagy Kálmán,

Sebestyén László,

Zsiga Marcell,

a Fidesz-KDNP miskolci képviselőjelöltjei

Kapcsolódó elemek