Nincs értelme a vitának
Nincs értelme a vitának az országot tönkretevő, saját korrupciós ügyeinek súlya alatt összeomló MSZP-vel - fogalmazták meg szombati közleményükben a Fidesz-KDNP miskolci képviselőjelöltjei.
Dátum: 2010-04-17 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=148997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:43:34.250363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerintük vitán felül áll, hogy a magyar emberek vasárnap eldöntötték, milyen irányt akarnak Magyarországnak, a kérdés a második fordulóban már csak az, hogy ehhez mekkora nemzeti egységet biztosítanak.
A Fidesz Miskolcon is a helyi emberekkel kíván találkozni, a választókkal tartja a kapcsolatot, nem pedig a várost évtizedekre eladósító szocialistákkal, akik eddig nemigen voltak hajlandóak semmilyen párbeszédre, vitára - fogalmaz a közlemény.
Csöbör Katalin,
Nagy Kálmán,
Sebestyén László,
Zsiga Marcell,
a Fidesz-KDNP miskolci képviselőjelöltjei.