A munkaalapú társadalom kialakítása a legfontosabb
Dátum: 2010-04-17 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:43:38.610896, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új kormánynak lesz költségvetési mozgástere az adócsökkentésre, a bürokrácia mérséklésére, a korrupció felszámolására és az államreformra - mondta a Magyar Hirlapnak Csaba László akadémikus.
A közgazdász szerint a következő kormánynak csak érdemi döntéseket szabad hoznia. Az egyetemi tanár úgy látja, a Fidesz szembenéz a realitásokkal, s nem készül olyan fordulatra, amely felborítaná a gazdasági egyensúlyt.