Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lesz-e malacuk a sertéstenyésztőknek?

Keddi napirend előtti felszólalásában Glattfelder Béla, a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének vezetője ismét a sertéstenyésztők érdekében emelt szót. Hangsúlyozta: hazánk európai integrációjának egyik fő kritériuma, hogy a csatlakozás előtti évben minél jobban felkészüljünk a versenyre. Erre a mezőgazdaságból élőknek kevés esélye van, hiszen az ágazat állapota rosszabb, mint egy évvel ezelőtt volt.


Dátum: 2003-05-13 09:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:19.612580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A mezőgazdaság újra válságban van - jelentette ki Glattfelder Béla.

A képviselő hangsúlyozta: a legrosszabb helyzetbe a sertéstenyésztés került. Ennek számos oka van, ezek között említette Glattfelder Béla a piacon kialakult túlkínálatot és a nyomott világpiaci árakat. A túlkínálat kialakulásában nagy szerep jutott Medgyessy Péternek, aki kampánykörútján 350 forintos felvásárlási árat ígért a gazdáknak - ma ez alig éri el a kilogrammonkénti 150 forintot.

- Igaz, hogy nyomottak a világpiaci árak, de a magyarországi árak még ennél is alacsonyabbak - mondta a mezőgazdasági kabinet vezetője.

Az ellenzék számos kérdést, interpellációt, javaslatot intézett a szaktárcához, a kormány viszont ezeket lesöpörte az asztalról. A gazdák elégedetlenségét pedig mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az elmúlt fél évben több demonstrációt tartottak, mint az Orbán-kormány négyéves működése alatt.

- Itt most nem gondolok Karsai József szocialista országgyűlési képviselő akkori búza- és önégetéseire - tette hozzá Glattfelder Béla.

A kormány cselekvésképtelen, tájékozatlanságát pedig jelzi, hogy Medgyessy Péter a múlt héten azt mondta, 285 forint körül van a sertéshús felvásárlási ára. Ez az összeg alig éri el a 150 forintot - mondta a képviselő.

A Medgyessy-kabinet nem kezeli a mezőgazdaság problémáit, legyen szó a sertéságazatban kialakult helyzetről, az aszálykárról vagy a téli fagykárok rendezéséről. Egyedül a támogatások - a gazdahitel, illetve a gépberuházási támogatások - megkurtítását hajtotta végre - zárta napirend előtti felszólalását Glattfelder Béla.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek