Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ősszel már kisebb létszámú helyhatóságok jöhetnek létre

Kósa Lajos debreceni polgármester és Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke is elképzelhetőnek tartja, hogy az idén ősszel esedékes önkormányzati választásokon már a jelenleginél jóval kisebb létszámú helyhatóságok jöjjenek létre - írta Hajdú-bihari Napló hétfőn.


Dátum: 2010-04-19 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:43:51.433635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap szerint a politikusok ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a létszámcsökkentést nem fűnyíróelvszerűen kell elképzelni.

Kósa Lajos utalt rá: a Fideszen belül a parlament esetében százszázalékos egyetértés volt abban, hogy felére kell csökkenteni a képviselők számát. Az önkormányzatoknál az ötven százalék inkább csak irányszámként, vagy szándékként értelmezhető - olvasható a Hajdú-bihari Naplóban.

Kapcsolódó elemek