Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az embereket átverő MSZP-kampány zajlik

Az MSZP-sek semmitől nem riadnak vissza: telefonon hazug módon azt állítják, a fideszes már bejutott az első fordulóban, ezért vasárnap a szocialista jelöltre szavazzanak - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján György István.


Dátum: 2010-04-19 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:43:54.275950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Az embereket átverő MSZP-kampány zajlik (György István)

György István saját választókerületéből vett példán mutatta be a helyzet súlyosságát: elmondta, hogy ő maga az első fordulóban 49,64 százalékot szerzett, 97 darab szavazat hiányzott csak az első fordulós győzelemhez. A szocialisták most telefonon hívogatják a kerület lakosait azzal, hogy a fideszes jelölt már bejutott, így a második fordulóban a szocialista jelöltet támogassák. Azt mondják, hogy a szavazatok újraszámolása után mégis "meglett" a szükséges számú szavazat, vagy azt, hogy a Fidesz-KDNP jelöltje listán már bejutott a parlamentbe, így felesleges rá szavazni - magyarázta György István.

A politikus felhívta a figyelmet: ez nem csak kőbányai eset, több dél-pesti körzetből is értesültünk hasonló telefonhívásokról.

A második fordulóban még 57 mandátum sorsa dől el. Arra kérjük az embereket, hogy alaposan tájékozódjanak, ne higgyenek az ilyen, vagy ehhez hasonló átveréseknek és feltétlenül menjenek el szavazni - húzta alá a fideszes képviselő. Ez a választás még nem dőlt el: nem mindegy, mekkora lesz az új kormány felhatalmazása, mekkora lesz a nemzeti egység. A második fordulóval dől majd el, hogy Magyarország milyen gyorsan, milyen eredményesen fog tudni kilábalni jelenlegi siralmas helyzetéből.

A nemzeti egységnek egyetlen ellensége van: a Magyar Szocialista Párt. A Fidesz elutasítja, hogy ilyen, és ehhez hasonló trükkökkel, csalással vegyék el az emberektől a szabad választás jogát - hangsúlyozta György István. Kérjük a választópolgárokat, ne üljenek fel a szocialisták átveréseinek, és menjenek el szavazni a második fordulóban is - nyomatékosította a politikus.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1681, 'source_type': 'media', 'source_id': 4849, 'target_type': 'article', 'target_id': 98121, 'relation_type': 'describes'}