Gazdag rendezvények a a XVII. kerületben
Negyedik alkalommal rendezi meg a XVII. kerület önkormányzata a Kerületi Napok programsorozatot, melyben a kerületi művelődési intézmények kínálnak gazdag választékot minden korosztálynak. A több mint egy hónapos programsorozatot az önkormányzat másfél millió forinttal támogatja. Az eseménysorozat még a hétvégén vette kezdetét.
Dátum: 2003-05-13 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:20.479932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagyon közkedvelt a kerületben a Dózsa Művelődési ház, amely a nyáron különböző műfajokban gazdag kinálatot nyújt a szórakozni, kikapcsolódni vágyóknak. Május 17-én, szombaton délután 15 órakor veszi kezdetét a rendezvénysorozat a Gyermek kézműves- és rajzkiállítás megnyitásával. A kiállítás május 25-ig tekinthető meg.
A rendezők szerint igazi csemegét kínál május 18-án, vasárnap a Dózsa parkolójában megrendezésre kerülő II. Interworld Világzenei Fesztivál. A fellépők a világ egzotikus országaiból érkeztek budapest XVII. kerületébe. A Los banditos a hattagú, fiatalokból álló együttes a Dózsa Művelődési Ház csoportja, latin-amerikai ritmusokból összeállított műsort ad, azzal a szándékkal, hogy bebizonyítsa: a világzene ma már igazi közös nyelv. A Los Andes nevű zenekar igazi népzene az Andokból. Az Andok Equador területén húzódik. A szervezők vélemyénye szerint, aki már egyszer hallotta a pánsíp és a mélytónusú inka dobok hangját, sohan nem felejti el azt az élményt.
A Mascarades csapat a görög népzenét képviseli. A színpad a tervek szerint egy görög szigetté alakul, hogy a közönséget még jobban magával ragadhassa a mediterrán zene hangulata. A Tsiaferidis Vasilis által vezet tizenhat éve működő zenekar az autentikus és modern görög népzene nagy slágereit mutatja be. A Borbély Mihály - Etno Workshop a Vujicsics együttes alapító tagja, aki a nép-, és világzene , a jazz-, és kortárs zene területén tevékenykedő világhírű művész. A zenész korábbi együttesei többek között a Borbély Műhely, a Vujicsics együttes, a Quartett-B, a Binder-Borbély Duó, és a Bokros zenekar voltak. az Etno Workshop formáció a kerületben most fog debütálni, stílusát a Kárpát-medence és a balkáni népzenei örökség határozza meg.
A nemzetközi összejövetelben Afrikát az Afro Bongo képviseli. A scapat az emberiség ősi kultúráját hozza el Budapest XVII. kerületébe. A zenekarban megszólalnak az afrikai kontinens tradicionális beszélő dobjai és a természet tiszteletét közvetítő ősi dalok. Az ír zenét a Grennfields ír-magyar népzene, táncház képviseli. Az utóbbi évtizedben világszerte nagy népszerűségre tett szert a tradicionális ír zene és táncművészet. A Mező Győző által vezetett együttes a műfaj egyik jeles képviselőjének tekinthető, koncertjeikhez táncházat is kapcsolnak. Az együttes különlegessége, hogy megszólaltat a magyar népzenei világból lendületes darabokat, tanulságos párhuzamot vonva az ír és magyar népzenei kultúra között. Rossz idő esetén a színházteremben tartják meg a fesztivált.
Máus 25-én vasárnap szintén a művelődési ház parkolójában a Gyermekjóléti Szolgálattal és a XVII. kerületi Vöröskereszttel közös szervezésebn Gyermeknapi vigasságok lesznek. A 10 órai zenés-táncos ébresztő után aszfaltrajzolás és gyurmázás közben ügyességi versenyek, vetélkedők várják a gyermekeket. 11 órától a színházteremben "A legjószívűbbb boszorkány" mesejáték látható két felvonásban a Rigel színpad előadásában. A gazdag programban "Tied a színpad!", "Kreatív sarok", és lufihajtogatás és arcfestés is szerepel. A napot este nyolc órakor két jazz-zenekar fennállásának tíz éves éfordulója alkalmából tartandó közös koncert-rendezéssel ünneplik meg.
Május 30-án pénteken és 31-én szombaton 17 órakora Magic Dance Mozgásművészeti stúdió évadzáró show-műsorát láthatják. Június 7-én szombaton 18 órakor a Budapest főváros XVII. kerület Díszpolgára cím ünnepélyes átadására kerül sor. A díjakat a kerület polgármestere Hoffmann Attila fogja átadni Ács József képzőművésznek. A díjátadást gálaműsor követi.
Május 25-én, vasárnap 18 órakor a Rákoshegyi Közösségi Házban "Erdélyről vidáman és komolyan" - zenés iraodalmi estet taetanak, míg 31-én szombaton 9-től 14 óráig "Népi játszóház és Táncház" címmel kézműves foglalkozás és aszfaltrajz versenyt rendeznek, majd 18 órakor pedig Csóka Károly fotokiállításának megnyitója várja az érdeklődőket.
Május 31-én a Ligeti Sportpályán szombaton reggel nyolc órától 23 óráig " címmel egész napos népünnepélyt és ligeti kirakodóvásárt tartanak. A program többek között játszó-teret, bábszínházat, kézműves foglalkozásokat, kutyás bemutatókat, táncházat tartalmaz. A záróprogram előtt fellép a Groovhouse, majd az egész napos kikapcsolódást utcabál zárja.
Szintén május 31-én szombaton a rákoscsabai közösségi ház épületében elsősorban az iskolások számára, Gyimesi és moldvai táncház lesz a Mokányos együttessel, de 18.30-tól már a felnőtteket is várják. Június 6-án Dombrádi istván szobrász-restaurátor kiállítását nyitják meg, amely június 28-ig tekinthető meg. Június 14-én szombaton a Rákoscsabai közösségi házban és az RTK pályán tartják meg a "Csabai juniálist". Az RTK pályán tovűábbi szabadtéri programokat is rendeznek, illetve bemutatokzik a XVII. kerület szlovák, román és lengyel kisebbségi önkormányzatok művészeti csoprtjai is.
Május 17-én, szombaton, Rákoskerten a Vida-dombon MAMA-jálist rendeznek az időseknek szórakoztató programokkal. Eső esetén a helyszín 16-20 óráig a Rákoskerti Művelődési Klub. A Rákoskerti Művelődési Klubban május 24-én, szombaton 17 órakor az I. Gyergyószentmiklósi Nyári Fesztivál című fotókiállítás megnyitója Balázs Áron fotóiból. Május 25-én, vasárnap 10órakor "Hurrá Gyermeknap!" címmel a Gézengúz együttes gyermekműsorát láthatják az érdeklődők magyar költők megzenésített verseiből. 11 órakor a "Mesterségek bölcsője" című kiállítást nyitják meg, amelyen népviseletek, szőttesek, kerámiák, bőrtárgyak, szárazvirág-kombinációk, cshéfigurák, textiljátékok, gyöngyszövés és szőttesek láthatók. A kiállítás június 2-ig tekinthető meg.
A Csekovszky Árpád Művelődési Házban amatőr zenekarok első rákosligeti bajnoki döntőjét május 24-én szombaton taratják meg. Június 7-én, szombaton egész napos Blues fesztivált tartanak a Vörös Ház Blues Klub szervezésében. Június 5-én, 6-án és 7-én csütörtökön, pénteken, szombaton a Nagyszénás téri Szent-Erzsébet téri templomban pünkösdi kórustalálkozót rendeznek.
Az egyhónapos programsorozat zárása június 14-én szombaton és 15-én vasárnap a XIV. Rázene Fesztivál programjaival ér véget. 11 és 23 óra között gazdag műsorfolyam várja az idelátogató érdeklődőket. Fellépnek a Rázene és a Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola csoportjai és meghívott vendégei. Fellépnek: az iskola legkiválób növendékei, kamaraegyüttesei, művésztanárai valamint meghívott kórusok és zenekarok. A sztárvendég Gerardo Spinelli operaénekes lesz Olaszországból, Bariból. A művelődési intézmények programjairól az intézmények tudnak felvilágosítást adni.
Bőtös Botond, mno.hu
fidesz.hu