Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A meccset csak április 25-én fújják le

A választások második fordulójának tétje, hogy kell-e megalkudni bárkivel is a kétharmados parlamenti többséget igénylő jogszabályok meghozataláért - jelentette ki egy váci lakossági fórumon Varga Mihály, a Fidesz alelnöke hétfő este.


Dátum: 2010-04-19 23:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149108
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:44:09.060804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A körzetben újra megmérettetés előtt álló képviselőjelölt, Bábiné Szottfried Gabriella (Fidesz-KDNP) támogatását kérő politikus népes hallgatóság előtt érvelt pártja politikája és a leendő Orbán-kormány mellett.

Varga Mihály úgy fogalmazott: "ne higgyünk a szirénhangoknak (...) a meccset csak április 25-én fújják le". Az alelnök szerint a "kísértések, csábítások és fenyegetések" ellenére is kisebb csoda történt április 11-én, ám igazából a második fordulóban dől el, hogy milyen sebességű változásokat tud majd végrehajtani a Fidesz-KDNP-többségű parlament, illetve a leendő Orbán- kormány. A most vasárnapi voksolás után dől el: hozzá tudnak-e nyúlni a kétharmados többséget igénylő törvényekhez - tette hozzá. Példaként a mentelmi jog megváltoztatását, illetve parlamenti és önkormányzati képviselők létszámának csökkentését említette.

Varga Mihály kijelentette: mivel az előzetes információk szerint az MSZP "pokollá kívánja tenni" a majdani Orbán-kormány életét, s valószínűleg a Jobbik és az LMP sem fog feltétlen támogatást adni a Fidesz-KDNP "soha nem látott" méretű felhatalmazása mellé, nagyon fontos, hogy a második fordulóban is a Fidesz jelöltjei szerezzenek mandátumot. Az alelnök nagy derültséget és vastapsot kiváltva sorolta az utóbbi időszak "szomorú" híreit, közöttük Dávid Ibolya lemondását, illetve a Lendvai Ildikó távozásáról szólókat, majd arra biztatta a hallgatóságot, hogy aki behűtött egy pezsgőt arra az esetre, hogy az SZDSZ 20 év után végre eltűnik a parlamentből, akkor most bátran bontsa fel a palackot. Az alelnök szerint Gyurcsány Ferenc esetleges visszatérése jó hír, mert az exkormányfő ezzel a lépésével újabb százalékpontokkal csökkentené az MSZP népszerűségét.

A fideszes politikus - kitérve arra, mi történik április 25-e után - előrebocsátotta: mivel pártja már kormányzott, nem a kályhától kell elindulniuk. Szerinte először is rendet kell tenni, fel kell deríteni minden korrupciós ügyet (mert ki tudja, hány "csontváz" dől még ki a szekrényből), el kell számoltatni a hatalmukkal hosszú évekig visszaélőket, majd sorban meg kell oldani a legégetőbb gondokat. Ezek között a példátlan, 11 százalékos munkanélküliség visszaszorítását, a kis- és közepes vállalkozások nyugodt működési feltételeinek megteremtését, illetve az egészségügy, a közbiztonság, az oktatás átformálását említette. Az alelnök azt javasolta a hallgatóságnak, hogy ha igazi változást akarnak, akkor a térség Fidesz-KDNP-s jelöltjére, Bábiné Szottfried Gabriellára szavazzanak a második fordulóban is, mert Vácott és környékén sem mindegy, hogy a térség leendő képviselője rész vesz-e majd a települések boldogulása szempontjából is fontos döntésekben, vagy csupán a "partvonalról kiabál", a kormány ellen dolgozva.

Kapcsolódó elemek