Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénysértő hirdetéssel kampányoltak az MSZP-s mellett

Megsértette a választójogi törvényt az a fizetett politikai hirdetés, amelyben a szavazók megtévesztésére alkalmas szöveggel buzdítottak voksolásra Gyöngyösön.


Dátum: 2010-04-20 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:44:18.386340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rendőrségi feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen a gyöngyösi Fidesz, mert szerintük választási csalás történt a városban az elmúlt héten - tudta meg a Heol.hu Tatár Lászlótól, a párt helyi vezetőjétől. Az ügyben kérték a helyi országgyűlési egyéni választási bizottság (OEVB) állásfoglalását is. A grémium ma két kifogással kapcsolatban is határozatot hozott, mindkét beadványt Balázs József, a Fidesz-KDNP helyi képviselőjelöltje jegyezte. A politikus állítása szerint az MSZP gyöngyösi szervezete a választási eljárás alapelvét sértő telefonos kampányt folytatott, amivel megsértették a választójogi törvényt. Ezzel kapcsolatban az OEVB megállapította, hogy ismeretlen személy a városi MSZP és Magda Sándor érdekében folytatott kampánnyal valóban megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. Mihalik József, a helyi OEVB elnökhelyettese elmondta: állásfoglalásukban az ismeretlen személyt a további jogsértéstől eltiltották. Balázs József egy helyi hirdetési hetilapban megjelent fizetett politikai hirdetéssel kapcsolatban is az országgyűlési egyéni választási bizottság állásfoglalását kérte. A fideszes jelölt azt állította, hogy - az aláírás szerint - a gyöngyösi kistérség baloldali érzelmű polgármestereinek felhívása valótlan állításokat tartalmaz.

Az OEVB megállapította, hogy a hirdetés, melyben az állt, hogy "Balázs József (Fidesz) és Vona Gábor (Jobbik) már országgyűlési képviselői mandátumot nyert", sérti a választási eljárás alapelvét és ezzel megsérti a választójogi törvényt. A megtévesztésre alkalmas szöveggel arra kérték a választókat, ha szeretnék, hogy a térségnek három országgyűlési képviselője legyen, szavazzanak 25-én Magda Sándorra. Mihalik Józseftől a megyei internetes oldal megtudta, a grémium egyidejűleg a hirdetési hetilap kiadóját is eltiltotta a további jogsértéstől, és arra kötelezte, hogy a következő lapszámban hasonló terjedelemben tegyék közzé az állásfoglalásról szóló hirdetést. Az üggyel kapcsolatban a párt feljelentést tett a rendőrségen.

Magda Sándor a Heol.hu-nak elmondta: az érintett hirdetéshez semmi köze, nem ő jelentette meg. Az MSZP-s politikus azzal kapcsolatban, hogy az LMP őt és a pártját azzal vádolja, hogy kampányanyagaikon feltűnt a "Lehet más a politika" szlogen, azt nyilatkozta: ő nem tagja a szocialista pártnak, és soha nem használta az LMP jelmondatát. Véleménye szerint mindez próbálkozás arra, hogy rossz színben tüntessék fel.

Kapcsolódó elemek