Szájer: Hazugságok nélküli, gyarapodó, értékelvű Európát
Az Európai Bizottság 2010. évi jogalkotási és munkaprogramjának vitájára került sor az Európai Parlament mai plenáris ülésén. Szájer József európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP), a néppárti képviselőcsoport vezérszónokaként kérte a Bizottságot, hogy a jövőben gyakorolja hatásköreit és ne tűrje az egyes tagállamok eddigi félrevezető tájékoztatási gyakorlatát, hazugságait. A hazugságokra alapozott politika ugyanis, mint az a magyar és a görög kormány esetében is beigazolódott, végső soron nemcsak a tagállamok, de az egész Európai Unió gazdaságát is megrendíthetik. Szájer szerint az EU következő tíz éves gazdaság-élénkítési tervének a fókuszában a munkahelyteremtésnek és a kis- és közepes vállalkozások támogatásának kell állnia.
Dátum: 2010-04-20 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:44:22.779157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szájer József a vita során ismertette a néppárti frakció Bizottsággal szemben támasztott követelményeit. A fideszes európai parlamenti képviselő felhívta a szervezetet, hogy szakítson azzal a gyakorlattal, hogy októberre mindössze az éves jogalkotási tervben szereplő joganyag mindössze 40%-át nyújtja be. A néppárti politikus felkérte a Bizottságot, hogy az intézmény a jövőben gyakorolja hatásköreit és ne tűrje az egyes tagállamok eddigi félrevezető tájékoztatási gyakorlatát, hazugságait.
A magyar néppárti delegáció vezetője szerint a hazugságokra alapozott politika ugyanis, mindaz a magyar és a görög kormány esetében is beigazolódott, végső soron nemcsak a tagállamok, de az egész Európai Unió gazdaságát is megrendíthetik. "Ne húzza meg magát a Bizottság és gyakorolja hatásköreit, legyen következetesebb és hangosabb, ha visszaéléseket tapasztal" - hangsúlyozta Szájer József.
A fideszes európai parlamenti képviselő felszólalásában kérte a Bizottságot, hogy tanuljon a Lisszaboni Program sikertelenségéből és az EU következő évtizedre vonatkozó gazdaság-élénkítési tervének fókuszába a munkahelyteremtést és a kis- és közepes vállalkozások támogatását helyezze. A néppárti politikus szerint szemben a kommunista időket idéző "ötéves tervekkel", a különböző uniós programok nevének is egy-egy központi célt, értéket kellene megfogalmaznia a mostani semmitmondó elnevezések helyett.
Szájer József gondolatinak zárásaként emlékezetett, hogy Európa szervezőereje nem kizárólag a közös gyarapodás, hanem az európai nemzeteket összekötő közös értékek. Ezért a politikus ezen európai értékek és elvek, mint a polgárok személyes szabadságának és a nemzeti kisebbségek jogainak megalkuvás nélküli és következetes érvényesítésére és a diktatórikus rendszerek áldozatainak tiszteletére hívta fel a Bizottság figyelmét.