Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar kórkép: beteg vagy profit?

A Fidesz-frakció "Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme" címmel kedden parlamenti vitanapot kezdeményezett. Selmeczi Gabriella a téma vezérszónoka a 10 millió magyar állampolgárt érintő egészségügy jelenlegi és jövőbeli helyzetéről, azokról az alapelvekről beszélt, amelyekkel esetleg mind a négy párt egyet tud érteni.


Dátum: 2003-05-13 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10417
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:21.386391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Selmeczi Gabriella reményét fejezte ki: a jelen vitanap higgadt légkörben fog lezajlani, mert azt tapasztalták, hogy az elmúlt hetek vitáiban a szocialista politikusok az őket ért kritikák miatt sértődékenyen reagáltak.

A 21 század legnagyobb kihívását az egészségügy jelenti az egész világon, hiszen az utóbbi 40 évben komoly költségrobbanás zajlik az egészségügy területén, ez a tendencia hazánkban is egyre markánsabban érvényesül. A helyzetet súlyosbítja az öregedő népesség, amely egyre több problémával küzd - mondta a politikus.

Egy kormányzati ciklus első éve mindig meghatározó, hiszen alapvetően ekkor dől el mi fog történni a következő három évben. Ezért a mai vitanap célja a Medgyessy-kormány első évét mérlegre tenni és levonni a következtetéseket - emelte ki Selmeczi Gabriella.

A tiszta helyzetképhez szükséges megvizsgálni miként valósultak meg a szocialista kormány ígéretei.

Az egészségügyi dolgozók 50 százalékos béremelése örvendetes, amelyet a Fidesz is örömmel támogatott. Bebizonyosodott azonban, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája sikeres volt, hiszen a kormányváltókat nem üres spájz fogadta. Szomorú azonban, hogy az idei béremelésre nincsenek biztosítékok a 2003-as költségvetésben.

A szocialisták ígéretet tettek, hogy ingyenessé teszik a szív és érrendszeri betegségek, valamint a csontritkulásos megbetegedésekben szenvedők gyógyszereit. Erről tett tanúbizonyságot az a kampánylevél is, amelyet az akkor még miniszterjelölt Medgyessy Péter saját kezűleg írt alá. Ebből az ígéretből semmi sem teljesült, a szocialisták nem tartották a szavukat, pedig egymillió beteg várt erre a kedvezményre. Ez annál inkább sajnálatos, mivel az Orbán-kormány már adott 90 százalékos támogatást, csupán a fennmaradó részt kellett volna a szocialistáknak teljesíteniük.

Ígéret volt az is, hogy megállítják a betegeket terhelő gyógyszerköltségek növekedését, azonban idén az infláció duplájával emelkedtek a gyógyszerárak. Ezt az ígéretet sem sikerült betartani.

Ugyancsak szocialista ígéret volt, hogy a dologi kiadások megemelt összegeit és az amortizáció fedezetét fokozatosan beépítjük a szolgáltatások finanszírozására.

A politikus felhívta a figyelmet: a szocialisták előzetesen nem kötöttek a választópolgárok orrára, hogy a világon egyedülállót kívánnak alkotni, merthogy olyan országot még találni a térképen, ahol az egészségügyi intézmények többsége magánkézen van és profitot termel, de olyat ahol az állami intézményeket alakították volna át profitorientált intézményekké, olyan nincs.

Selmeczi Gabriella kitért a négypárti egyeztetés szükségességére ismertetve a kórháztörvény módosításához beterjesztett fideszes indítványokat. Elmondta: a kórháztörvény kapcsán a betegek védelmét, az egészségügyi dolgozók egzisztenciájának megóvását, a vállalati források biztosítását a dolgozók számára, valamint a nemzeti egészségügyi vagyon megóvását kívánják érvényesíteni.

A politikus ismertette a Fidesz egészségügyi javaslatait az elkövetkező egy évben: esélyegyenlőséget a betegeknek, azaz legyen igazságos a gyógyszertámogatás, változtatni kell a túl komplikált az ellátási rendszeren, ideje hogy a kormány teljesítse, amit vállalt: csökkentse a betegek várakozási idejét és vállaljon garanciát arra, hogy a jövőben se kelljen fizetni a betegellátásért. A kormány feladata az is, hogy felállítsa a betegellátás minőségét ellenőrző intézményt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek