Az MSZP hazug kampányt folytat
A Fidesz feljelentést tett a választókat megtévesztő MSZP-s telefonhívások miatt - jelentette be sajtótájékoztatóján Kontrát Károly, a Fidesz Új Demokrácia Központjának vezetője.
Dátum: 2010-04-21 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:44:36.090634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Szocialista Párt még a választási csalástól sem riad vissza annak érdekében, hogy a nemzeti egységet megakadályozza. A szocialisták önmagukat a demokrácia bajnokaként, védelmezőjeként tüntetik fel, viszont egy demokratikus alapjogot, a szabad választás jogát el szeretnék venni az emberektől. Az MSZP egy hazug kampányt folytat - figyelmeztetett Kontrát Károly. Azt hangoztatják, hogy elmarad a második forduló, bizonyos jelöltek már listáról mandátumot szereztek. Ezzel a kampánnyal az MSZP megtéveszti a választókat - fejtette ki. A Fidesz Új Demokrácia Központjának vezetője leszögezte: a listáról való bejutásról, illetve a második forduló elmaradásáról szóló telefonhívások megtévesztik az embereket, ezek egy választási csalás előkészületét jelentik. Ezért a Fidesz feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen - jelentette be.
A Fidesz arra kéri az embereket, hogy ne üljenek fel a rágalomhadjáratnak, menjenek el április 25-én is választani, szavazzanak a nemzeti egységre - fogalmazott a képviselő.
Kontrát Károly beszámolt arról is, hogy a Fidesz demokrácia központjába eddig 2459 bejelentés érkezett, ebből 139 szólt választási csalásokról.