Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sodródó gazdaságpolitika: a következő áldozat az otthonteremtés

Egyre több aggasztó jele látható annak, hogy a Medgyessy-kabinet sikertelen gazdaságpolitikájának következő áldozata az Orbán-kormány által elindított lakáshitel-támogatási rendszer lesz. Erről Varga Mihály és Mádi László fideszes országgyűlési képviselők beszéltek keddi sajtótájékoztatójukon.


Dátum: 2003-05-13 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10418
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:21.696866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály, a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője rámutatott: egy év tétlenkedés és helyben járás után egyre több hír lát napvilágot arról, hogy a szocialista-szabad demokrata kormány megszorító politikájának következő áldozata az eddig megkímélt otthonteremtési program lesz.

A szegénységpárti kormány öt csapást mér a rendszerre: csökkentik a kamattámogatást és az adókedvezményeket, alacsonyabb lesz a hitelplafon, felére csökken a futamidő és módosítják a tulajdonra vonatkozó szabályozást.

A Fidesz álláspontja az, hogy a napokban ismertetett - elmarasztaló - IMF-jelentés hatására a kormány rossz irányba keresi a megoldást. Ez a lépés érvágást jelent a gazdaságon, így a Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy térjen vissza az Orbán-kabinet által járt útra, és inkább a gazdaságélénkítés és beruházás-ösztönzés eszközeit alkalmazza - fogalmazott Varga Mihály.

- Már eddig is voltak aggasztó jelei a kormány szándékainak, például a bérlakás-építési támogatások csökkentése, amellyel több önkormányzat elvesztette annak lehetőségét, hogy növelje ingatlanvagyonát. De a támogatási rendszer alapjai eddig változatlanok voltak - mondta Mádi László.

A képviselő hangsúlyozta: a kormány megszorító intézkedései most a használt lakást vásárlókat sújtják. A havi törlesztő részlet akár 10-20 ezer forinttal is megemelkedhet, hiszen az eddig 6 százalékban maximált kamatplafont eltörlik, valamint a futamidő is a felére csökken.

- A panelban lakók esélyei jelentősen csökkennek vagy teljesen megszűnnek, hogy lakást tudjanak vásárolni - mondta Mádi László -, hiszen új lakásra nincs elég pénzük, használt lakásukat pedig ők sem fogják tudni eladni.

A sajtóban terjedő hírek miatt kiszámíthatatlanná vált a lakáspiac, a Központi Statisztikai Hivatal adatai is azt bizonyítják, hogy negatív folyamatok indultak el a területen. Egy év alatt - 2002 februárjától 2003 februárjáig - 20 százalékkal csökkent az építőipar termelékenysége és 35 százalékkal a szerződéskötések volumene.

Mádi László hangsúlyozta: az intézkedések hatására építőipari cégek mehetnek tönkre, az emberek pedig nem fognak tudni továbblépni.

- Ez egy öngerjesztő negatív folyamat, amely a gazdaság dinamikájának drasztikus törését fogja eredményezni - jelentette ki a képviselő. - Csökkenni fognak az adóbevételek, a járulékbefizetések és a megszűnő cégek miatt kevesebb lesz a munkahelyek száma is.

Félő, hogy az alkotmányossági szempontból is kifogásolható kormányzati intézkedések megszüntetik az állampolgárok lakáshoz jutási lehetőségeit. A várható döntésnek rendkívül sok kára és vesztese lesz.

Végezetül Varga Mihály rámutatott: az Orbán-kormány által elindított lakásvásárlási program tette lehetővé, hogy a Medgyessy-kabinet egyik minisztere (Magyar Bálint - fidesz.hu) 30 millió forintos hitelből lakást vásárolhasson magának. Ezért a Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ne módosítsa az eddig sikeresen működő rendszert, hogy más is tudjon élni annak előnyeivel, ne csak a szocialista-szabad demokrata miniszterek.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek