Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízmilliókat szórtak el Szegeden

Évente több tízmillió forintot fizet ki ügyvédi irodáknak a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) olyan munkákért, amelyeket a társaság alkalmazásában lévő ügyvédek is el tudnának látni - állítja a szegedi Fidesz-frakció.


Dátum: 2010-04-21 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149233
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:44:50.158089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külsős megbízottak között megtalálható az a szegedi jogász is, aki régebben az MSZP-nek tartott jogi fogadóórákat. A Szegedi Közlekedési Társaság egyéb szerződései miatt korábban már két büntetőfeljelentést is tett a szegedi Fidesz hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Kohári Nándor szegedi fideszes önkormányzati képviselő a Hír TV-nek elmondta: csak 2008-ban 22 millió forintot fordított az SZKT külsős jogi tanácsadások finanszírozására. "Zömében a parkolási ügyletekkel kapcsolatos teendőkről van szó, amelyeket egyszerű típusügyletként az SZKT is házon belül, saját jogtanácsossal megoldhatna. Ez esetben lényegesen olcsóbban tudnák ugyanezt a feladatot finanszírozni, ellátni. Hogy miért kell ilyen mértékben külső ügyvédi irodákat bevonni ilyen díjazással, erre racionális magyarázatot nem kaptunk" - fejtette ki a képviselő.

Az ügyben a Hír TV megkérdezte Botka Lászlót, Szeged MSZP-s polgármesterét, de ő nem nyilatkozott.

Kapcsolódó elemek