Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtört a jég

A rendszerváltás után Tiszaújváros az MSZP fellegvára volt húsz éven keresztül, most azonban megtört a jég, ugyanis Mengyi Roland, a Fidesz-KDNP-szövetség jelöltje nyerte az első fordulót. Amennyiben ezt a sikert képes megismételni vasárnap, akkor fölényes győzelmet arathat a Fidesz-KDNP-szövetség Magyarországon - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt szerda este megtartott lakossági fórumán.


Dátum: 2010-04-22 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149252
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:44:55.654803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több száz ember várta a leendő miniszterelnököt Tiszaújvárosban, s leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy helyreállítható-e Magyarországon a demokratikus jogállamiság és visszajöhet-e az emberek életkedve. Orbán a záporozó kérdésekre válaszolva először a munkanélküliség kérdésére tért ki, és megígérte: leendő kormányának hivatalba lépése után az egyik legfontosabb teendőjük a foglalkoztatási problémák leküzdése lesz. Kijelentette, az emberek változást akartak és egyértelműsítette: az új kabinet a demokratikus jogrend teljes helyreállítását tűzte ki legfontosabb céljául.

Miként arról Orbán Viktor beszélt, egyelőre nem ismerik pontosan a magyar gazdaság valós állapotát, de amint tájékozódnak, a lehető leggyorsabb módon igyekeznek visszaállítani az emberek jövőbe vetett hitét. Kiszámíthatóságot, embercentrikusságot ígért, miközben kérte a köré sereglett több száz embert: segítsék Mengyi Rolandot győzelme esetén parlamenti munkájában. Orbán Viktor megköszönte a Fidesz-KDNP-szövetségbe vetett bizalmat, ráadásul - a választók iránti tiszteletből - a tervezettnél jóval tovább maradt a vegyészvárosban.

Szerda este még Borsod megyében marad, csütörtökön pedig Edelényt és Kazincbarcikát keresi föl, amely két választókerület ugyancsak stratégiai fontosságú régiója a Fidesz-KDNP-szövetségnek.

Kapcsolódó elemek