Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nádas: az MSZP nem választható párt


Dátum: 2010-04-22 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:04.967027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A magyar liberalizmus úgy, ahogy van, megszűnt, fölemésztette önmagát, szereplői tönkretették egymást, szereplői az intrikai hajlamukkal és a mentális tudatlanságukkal tönkretették egymást. A szocialisták pedig csődöt mondtak" (...) "ez tényleg nem egy választható párt".

"A szabaddemokratáknak már semmiről nem kell gondolkodniuk, mindegyikük örök időkre okosabb lehet a másiknál, de például a szocialistáknak erősen el kell gondolkozniuk, és jó hangosan el kell mondaniuk, hogy kik a felelősek azokért a fenomenális kudarcokért, amelyeket önmaguknak okoztak".

Kapcsolódó elemek