Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-kormány véget vet a tolvajlásnak

Közmunkák szervezésével és adócsökkentéssel lehet tíz év alatt egymillió munkahelyet létrehozni - mondta Orbán Viktor csütörtökön, kampánykörútjának miskolci állomásán.


Dátum: 2010-04-22 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:08.988410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje szerint a borsodiaknak van a leginkább szüksége munkára és közbiztonságra, ezért ebben a régióban kell a leggyorsabban megszervezni a munkahelyteremtést. Orbán Viktor úgy véli: addig nem lehet vállalkozásfejlesztésről beszélni, ameddig a földekről eltűnik a megtermelt áru, a becsületes embereket baleknek nézik, és azok járnak jól, akik spekulálnak és ellopják más emberek munkájának gyümölcsét.

Ennek a Fidesz-kormány véget vet - hangsúlyozta. A politikus hozzátette: miközben a fővárosi cégekből talicskával tolják ki a pénzt, addig Borsodban nincs pénz munkahelyteremtésre, rendőrségre és biztonságra sem.

Kapcsolódó elemek