Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentés hűtlen kezelés gyanúja miatt a XIII. kerületben

"A polgármester és az alpolgármesterek eljárása számomra elfogadhatatlan, nem csak erkölcstelennek, de törvénytelennek is tartom a közvagyon ilyen módszerekkel történő kiárusítását" - húzta alá Harrach Tamás.


Dátum: 2010-04-22 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:10.813555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"2010. április 21-én, a XIII. kerületi önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának képviselőjeként feljelentést tettem az V.-XIII. kerületi ügyészségen az önkormányzat és a Hídépítő Zrt. között 2008. május 26-án létrejött ingatlan adásvételi szerződés alapján. A feljelentést hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen tettem meg" - közölte Harrach Tamás (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő közleményében.

Hozzátette: a www.angyalfold.blog.hu internetes oldalon megjelent "Újabb telekpanama a XIII. kerületben" című írásnak köszönhetően - természetesen mellékelt szerződésekkel alátámasztva - nyilvánosságra került, hogy Tóth József, a 13. kerület szocialista polgármestere és alpolgármesterei miként adtak el - a képviselőtestület megkerülésével - egy önkormányzati telket.

"A polgármester és az alpolgármesterek eljárása számomra elfogadhatatlan, nem csak erkölcstelennek, de törvénytelennek is tartom a közvagyon ilyen módszerekkel történő kiárusítását" - szögezte le Harrach Tamás.

Kapcsolódó elemek