Orbán Viktor Miskolcon: munkahelyteremtés és közbiztonság kell!
Dátum: 2010-04-22 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:12.495165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A munkahelyteremtésről és a közbiztonság helyreállításáról beszélt Orbán Viktor mai miskolci látogatásán újságíróknak. A Fidesz elnöke szerint az ország két legnagyobb gondja Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatkozik meg a legélesebben. Orbán Viktor utalt arra, hogy miközben a fővárosi cégekből talicskával tolják ki a pénzt, addig Borsodban nincs pénz munkahelyteremtésre, rendőrségre és biztonságra sem. Az országnak ebben a térségében gyorsan kell létrehozni nagyon sok munkahelyet, részben a közmunkák megszervezésével, részben adócsökkentéssel.
A Fidesz tíz év alatt egymillió új munkahely létrehozását vállalja, és regionális valamint országos közmunkaprogramok is indulnak majd. A nemzeti ügyek kormánya Orbán Viktor elmondása szerint véget vet annak, hogy a földekről eltűnik a megtermelt áru, a becsületes embereket baleknak nézik, és azok járnak jól, akik spekulálnak és ellopják más emberek munkájának gyümölcsét. Ezért az új kormány a közbiztonság mihamarabbi helyreállítását is vállalja.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője