A választás ellehetetlenítésére készülnek Csepelen
A helyi választási iroda szóbeli közlése alapján feltételezhető, hogy az április 25-i a második fordulóban az MSZP és a Jobbik a szavazatszámláló bizottságok munkájának megbénítására készül - figyelmeztet közleményében Németh Szilárd.
Dátum: 2010-04-22 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:12.883946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budapest 31. választókerületében az MSZP-s Avarkeszi Dezső visszalépett, a Jobbikos jelölt pedig nem jutott tovább a második fordulóba.
A helyi választási iroda szóbeli közlése alapján feltételezhető, hogy az április 25-i a második fordulóban az MSZP és a Jobbik a szavazatszámláló bizottságok munkájának megbénítására készül. A két párt által delegált tagok ugyanis nem akarnak megjelenni a szavazókörökben, és - eskütételüket megszegve - nem akarnak részt venni a bizottságok munkájában. Így a bizottságok a törvényi előírások alapján működésképtelenné válhatnak.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a még versenyben lévő LMP a 35 szavazókörből mindösszesen egybe tudott delegáltat küldeni. Felszólítjuk a csepeli MSZP és Jobbik vezetését, hogy kicsinyes pártpolitikai érdekeik érvényesítése érdekében ne tiporják lábbal a demokrácia alappillérét, ne akarják megakadályozni a csepeli választókat alkotmányos és állampolgári jogaik gyakorlásában.
Felhívjuk a helyi választási iroda vezetőjének figyelmét, hogy a választási törvény értelmében ő köteles gondoskodni a szavazatszámláló bizottságok törvényes létszámáról és működéséről. Felkérjük a fővárosi területi választási iroda vezetőjét, hogy a fenti információk alapján, törvényes kötelességének megfelelően kiemelt figyelmet szánjon a Budapest 31. választókerületnek.
Németh Szilárd (Fidesz-KDNP)
országgyűlési képviselő-jelölt