Zajlik a szavazás
Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés - közölte vasárnap reggel fél 7-kor az Országos Választási Iroda vezetője.
Dátum: 2010-04-22 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:14.765692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mind a 3.150 szavazókör rendben megkezdte a munkáját, az első választópolgárok mindenhol leadhatták a szavazatukat - mondta Virág Rudolf.
Az Országos Választási Iroda a nap folyamán a szavazókörök zárásáig, este 7 óráig kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról, kivéve az első alkalommal, amikor a 7 órás adatokat is közlik. Az adatok feldolgozása várhatóan 40-45 percet vesz igénybe.
A második fordulóban 57 egyéni választókerületben 2,5 millió választópolgár élhet szavazati jogával.
A választás akkor érvényes, ha a választásra jogosultak több mint negyede elmegy voksolni, a mandátumot pedig az nyeri, aki a legtöbb szavazatot kapja.
A szombaton megkezdődött kampánycsend a szavazókörök bezárásáig tart.