Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egységesebb Európa erősebb barát

Elsődleges kérdésként fogja kezelni az euroatlanti kapcsolatot Olaszország, amikor (a második félévben) elnököl az Európai Unió miniszteri tanácsában - mondta Franco Frattini olasz külügyminiszter a konzervatív amerikai The Wall Streeet Journal európai kiadásának (WSJE) nyilatkozva.


Dátum: 2003-05-13 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:23.789012, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Frattini elmondta a lapnak, hogy az olasz elnökség mellőzni igyekszik majd az EU-t megosztó meddő vitákat, mint például azt, hogy az egyesülő Európának az Egyesült Államok ellensúlyaként kell-e fellépnie a világpolitikában, avagy Washington partnereként. Olasz meggyőződés szerint az iraki kérdésben felmerült nézeteltérésekkel nem kell tovább foglalkozni, hanem olyan témákat kell napirendre tűzni, amelyekben az EU tagjai könnyebben egyetértésre tudnak jutni, például a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni hadjáratot. Frattini kijelentette, hogy "Európát a világ biztonságának nemcsak fogyasztójává, hanem előállítójává" is kell tenni.

- Európa újraegyesítésekor ki kell domborítanunk az Egyesült Államokkal közös értékeinket - mondta az olasz külügyminiszter. - Az Egyesült Államok látni fogja, hogy az egységesebb Európa erősebb barát.

A WSJE emlékeztet arra, hogy Európában ma a világ atlantista és gaulle-ista szemlélete állítja szembe egymással az országokat. De Gaulle volt francia elnök örököseként Jacques Chirac Franciaországa egyre inkább magára marad, mert Amerika-ellenessége nem Washington világpolitikai súlyának árt, hanem megosztja az EU-t. A tíz most csatlakozó ország egyike sem vevő a gaulle-ista világképre. A francia Amerika-ellenességnek ugyanis nem az európai egység, hanem a régi fajta nacionalizmus a másik oldala - írta a WSJE.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek