Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Borsod élni akar

Nincs értelme többé arról beszélni, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye jobb- vagy baloldali, ennek vége; Borsod élni akar - fejtette ki álláspontját Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miniszterelnök-jelölt, a Borsod megyei Ózd belvárosában tartott beszédében.


Dátum: 2010-04-22 19:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149319
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:18.864458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus úgy fogalmazott: a Borsodban élők nem akartak a múltra szavazni, hanem a jövőre voksoltak. Hozzátette, ezért történt az, hogy ebben a térségben a Fidesz jelöltjei az első megmérettetés után, a második fordulóban is az első helyről várják a folytatást.

Kitért arra, hogy igen hosszú idő után sikerült ellátogatnia Ózdra, mint mondta, épp időszerű volt, és az első forduló nagyszerű eredménye adott okot minderre. Emlékeztetett arra, hogy legutóbb valamikor 1998-ban járt a borsodi városban.

Kijelentette, hogy bár azt sejtették, hogy országosan egy "ilyen diadal kapujában" állnak majd, de arra nem gondoltak, hogy Borsod megyében is, szinte minden egyes választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje áll majd az első helyen. Ez az eredmény világosan mutatja, hogy "egy korszak véget ért".

Arról is beszélt, hogy a második forduló sokkal többről szól, mint a győzelem: nemzeti egységről, és Ózd városa nem maradhat ki ebből az összefogásból. Megerősítette, hogy ezért kell a térség Fidesz-KDNP-s jelöltjére, Riz Gáborra voksolni április 25-én. Hozzáfűzte: nem lehet úgy sikeresen elkezdeni a jövőt, hogy ne zárják le a múltat, tehát emiatt van szükség az elszámoltatásra.

A rendezvényen résztvevők lelkesen tapsolták a politikust, helyeslően kiabáltak, és azt skandálták: "Éljen Viktor", "Hajrá, Fidesz". A pártelnök azt mondta, a polgári nemzeti keresztény közösséghez tartozóknak mindig meg kellett dolgozni mindenért, időnként többet is kellett tenni, így van ez a második forduló idején is.

Köszönetet mondott a választóknak az elmúlt nyolc évben adott támogatásokért, amelyeket jelzésként kapott, hogy érdemes bízni.

Orbán Viktort borsodi kampánykörútjának utolsó állomásán - az előző helyszínekhez hasonlóan - több százan fogadták. A rendezvényen jelen volt Schmitt Pál, a Fidesz európai parlamenti képviselője, illetve közben megérkezett Kósa Lajos, a párt alelnöke is, aki épp Salgótarjánból tartott Edelény felé. A Fidesz-vezetőktől a parkolóban álló emberek és szimpatizánsok autogramokat kértek, sőt Orbán Viktort egy pogácsákkal teli ajándékkosárral is meglepték. Jó néhány résztvevővel kezet fogott és elbeszélgetett a pártelnök.

Az elmúlt napokban Orbán Viktor sorra járta azokat a választókerületeket, amelyekben a Fidesz számára a leginkább kiélezett a verseny. Vidéki kampánykörútja zárásaként Borsod megyében csütörtökön elsőként Miskolcra látogatott, majd Sajószentpéteren mondott rövid beszédet, azután Edelényben folytatta útját. Ezután Kazincbarcika következett, Orbán Viktor végül Ózdon zárta kampánykörútját.

Kapcsolódó elemek