Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország továbbra is ellenzi a ciántechnológiát

Magyarország továbbra is ellenzi a ciántechnológiát alkalmazó eljárással folytatott bányászatot, amelynek nagyobbak a veszélyei mint a várt haszna. Amennyiben a román kormány mégis a beruházás mellett dönt, Budapest komoly biztosítékokat vár majd, de reméli, hogy az aranykitermelési projekt mégsem fog megindulni - mondta csütörtökön az MTI-nek Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, aki ezen a napon Verespatakon tett látogatást.


Dátum: 2010-04-22 21:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:19.597384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagykövet Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul társaságában utazott Gyulafehérvárra, Fehér megye székhelyére, ahol találkozott az ottani prefektussal, a megyei tanácselnökkel, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi vezetőivel. Ezután Verespatakra utaztak, hogy a nagykövet a helyszínen tájékozódjon a tervezett ciános aranykitermelési projekt helyzetéről, körülményeiről, valamint az érintett társadalmi csoportok, civil szervezetek álláspontjáról.

Füzes Oszkár az MTI-nek telefonon elmondta: a verespataki polgármester társaságában megtekintették a települést, és beszéltek a projektet ellenző és támogató civil szervezetekkel, szakemberekkel. Ugyancsak tárgyaló asztalhoz ültek a beruházást tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) vezetőivel, akik bemutatták a cég bányászati elképzeléseit, valamint azokat a terveket, amelyek - a vállalat szándékai szerint - megóvnák, illetve helyreállítanak az épített környezetet.

A nagykövet találkozott az Alburnus Maior civil szervezettel, amely határozottan ellenzi a beruházást, de tanácskozott olyan civil szervezettel is, amely a munkahelyteremtés érdekében támogatja a projektet. A nagykövetnek alkalma volt megismerni a helyi munkaerőhelyzetet is. Találkozott a helyi történelmi egyházak képviselőivel is, megtekintette a templomokat és a temetőket.

"A helyzet évek óta változatlan, az ellenzők és a támogatók továbbra sem engednek álláspontjukból, a cég ígéretei is változatlanok, akárcsak a jogi helyzet" - mondta a nagykövet. Az ellenzők szerint a bánya okozta természeti és építészeti kár sokkal nagyobb lenne a feltételezett haszonnál, a támogatók viszont ezt tagadják, sőt, inkább azt hangsúlyozzák, hogy valójában éppen a beruházás révén tudnának megvédeni olyan természeti és építészeti értékeket, amelyek amúgy elvesznének - mondta az MTI-nek a diplomata. Hozzáfűzte: a cég továbbra is mindent megtesz, hogy beindítsa a beruházást, most mindenki arra vár, hogy valamilyen végleges döntés szülessen a román kormány részéről.

Füzes Oszkár ismertette a változatlan magyar álláspontot: Magyarország túlságosan kockázatosnak és veszélyesnek tartja a ciántechnológiás bányászatot. A nagybányai eset fényében pedig különösen az a véleménye - mondta -, hogy bármennyire is biztonságosnak állítanak be egy ilyen technológiát, az soha nem lehet eléggé biztonságos.

Magyarország tehát ellenzi ezt a beruházást, és amennyiben mégis a projekt mellett döntenek, akkor Magyarországnak nagyon sok kérdése lesz, komoly tárgyalásokat szeretne folytatni, és nagyon kemény biztosítékokat vár majd - jelezte Füzes Oszkár, hozzátéve ugyanakkor: "Továbbra is azt reméljük, hogy a beruházás nem indulhat meg".

Kapcsolódó elemek