Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Főiskolai tévéadás Egerben

Az ország felsőoktatási intézményei között elsőként, Líceum TV elnevezéssel, rendszeres televíziós adást indított az egri Eszterházy Károly Főiskola.


Dátum: 2003-05-13 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:24.393795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kis-Tóth Lajos, a 9 ezer hallgatót oktató intézmény rektor-helyettese a főiskola Egerben megtartott keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a UPC Magyarország egri kábelhálózatán hetente kétszer két-két órás időtartamban jelentkező adást a főiskola média, kommunikáció, rajz és művelődésszervezés szakos hallgatói készítik.

Hozzátette: az intézmény média szakos hallgatói részére tanrendi követelmény a három féléves stúdiógyakorlat, eddig ezt különböző szerkesztőségekben teljesítették a diákok.

Tóth Tibor stúdióvezető arról szólt, hogy a Líceum TV megteremtésével önálló felsőoktatási arculatú televíziós adás kialakítása volt a céljuk.

Ennek keretében folyamatosan beszámolnak a főiskola, illetve a magyar felsőoktatás tudományos eredményeiről, az intézmény szakmai, kulturális és sportéletéről.

Hangsúlyozta, hogy a Líceum TV működtetését teljes egészében a főiskola finanszírozza, és a jövőben sem akarnak teret adni reklámoknak az adásban.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy évről évre nő az érdeklődés az intézmény média és kommunikációs képzési formái iránt, az elmúlt évben például már 2500 volt a jelentkezők száma.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek