Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kormányintézkedést az ár- és belvízkárok elhárítására

Azonnali intézkedésre szólítja fel a kormányt és személyesen Bajnai Gordon miniszterelnököt az ár- és belvíz okozta mezőgazdasági károk elhárítása érdekében a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek szövetsége (Magosz) - közölte Jakab István, a Magosz elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.


Dátum: 2010-04-23 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:29.645401, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érdekképviseleti vezető aláhúzta: az ár- és belvíz a gazdálkodóknak már eddig is jelentős károkat okoztak, ugyanakkor a védekezési munkák a legtöbb helyen pénzhiány miatt leálltak. A Magosz becslése szerint összesen, mintegy 1,2-1,6 milliárd forintra lenne szükség a védekezés finanszírozásához.

Jelenleg mintegy 88 ezer hektárt borít víz az országban, ebből 50 ezer hektár a szántó, 17 ezer hektáron a víz miatt már kipusztult a vetés - mondta Jakab István.

A Magosz elnöke az MTI kérdésére elmondta: a helyi vízgazdálkodási társulások - amelyek a gazdálkodók befizetéseiből működnek, ez hektáronként 800-1.200 forint - már nem tudják finanszírozni a védekezést. Eddig már mintegy 600 millió forint kölcsönt vettek fel erre a tevékenységre.

A helyi vízügyi igazgatóságoknak sincs pénzük a védekezésre, mivel ezek a szervezetek is forráshiányosak. Így, hogy a védekezési munkák folytathatók legyenek legalább 600 millió, de inkább 1 milliárd forint forrásra lenne szükség az ár- és belvíz elleni védekezés folytatásához.

Emellett a Magosz kéri a vetőmagtermelőket is, hogy a kárt szenvedett gazdálkodóknak kedvezményes áron adjanak el vevőmagot, így is enyhítve gazdák meglévő gondjait.

Kapcsolódó elemek