Tudatlan és hazudós Kiss Péter?
Vádold meg ellenfeleidet azzal, amit te magad akarsz megtenni. Úgy tűnik most ez a legfontosabb vezérlőelve a hazugságoktól és rágalmaktól hemzsegő szocialista kampánynak. Nincs sajnos ez másképpen az Újpesti-Rákospalotai 6. számú egyéni választókerület szocialista jelöltjével, Kiss Péterrel sem.
Dátum: 2010-04-23 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:33.935721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiss először a matematika szikár tényeit figyelmen kívül hagyva első fordulós vereségért, az igazolással szavazókat, az általa voksturistáknak nevezetteket tette felelőssé.
Emiatt a választási bizottság is elmarasztalta, de a szocialisták továbbra sem értik a kifogásokat.
Érdekes fénybe vonja Kiss voksturistákra vonatkozó kijelentést az is, hogy finoman elfelejtkezett arról a tényről, hogy saját magát is bátran a voksturisták, közé sorolhatná, hiszen azért tart fenn egy lakást Újpesten (a vastag miniszteri juttatásaiból nyílván telik erre is), hogy itt szavazhasson, miközben nyílt titok, hogy dél-budán, Budafok rózsadombján lakik.
A szocialisták budapesti kampányát újabban az a hazugság uralja, mely szerint a Fidesz megszüntetné az önálló kerületeket, miközben az MSZP pedig megvédené azokat. Kiss Péter eközben telefonos kampányában azzal a hazugsággal riogatja a választókat, hogy összevonják Rákospalotát és Újpestet. A valóság ezzel szemben az, hogy éppen Kiss Péter az, aki a Népszava online kiadásában megjelent interjújában összevonta a két kerületet. Az interjú szerint nem az újpesti, hanem a XV. kerületi főteret újítja fel az önkormányzat, Káposztásmegyer pedig Rákospalotán van.