Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A III., a XIII. és a XIV. kerületben lehetnek sorok


Dátum: 2010-04-24 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:41.377957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hosszú sorok lehetnek a második fordulóban is

Vasárnap, az országgyűlési választások második fordulóján is hosszú sorokra kell számítani 10 választókerületben. 18 ezer ember voksol igazolással, a lakóhelyétől távol az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint. Bár múlt héten könnyítettek a szavazók nyilvántartásba vételén, előzetesen mindössze háromezren vetették fel magukat a névjegyzékbe. Azoknak, akik két hete igazolással szavaztak, és abban a körzetben eldőlt a választás, már nem kell voksolniuk, akkor sem, ha most lakóhelyükön szavaznának.

Kapcsolódó elemek