68 százalék!
A mai csúcstámadás sikerült, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt a magyar parlamenti mandátumok 68 százalékát szerezte meg - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője vasárnap este Budapesten.
Dátum: 2010-04-25 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:44.681770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke - akit "megnyertük, megnyertük" skandálással fogadtak a pártszövetség szimpatizánsai a Vörösmarty téren - világsikerhez hasonlította a szövetség választási győzelmét. Mától Magyarországon a magyar emberek érdeke az első - húzta alá Orbán Viktor.
Ma forradalom történt a szavazófülkékben. A magyarok bebizonyították, hogy van értelme hinni a demokráciában - jelentette ki Orbán Viktor. "Demokratikus keretek között olyan nagy horderejű változást tudtunk véghezvinni, amelyet csak korábban forradalommal tudtak" - húzta alá Orbán Viktor, hozzátéve: vasárnap Magyarországon beteljesedett egy történelmi tanulság, húsz év tanulsága, a rendszerváltás tanulsága, amely úgy hangzik, rendszert váltani nem lehet, rendszert csak megbuktatni, megdönteni lehet. "Megdönteni és újat alapítani helyette, és ma ez történt" - fogalmazott Orbán Viktor. Kijelentette, a magyarok megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét és helyette új rendszert alapítottak; ez pedig a nemzeti együttműködés rendszere.
Orbán Viktor szerint az a feladat, hogy a győzelem lendületével folytassák a megkezdett együttműködést, megkezdjék a mögöttünk levő korszak romjainak eltakarítását, a felelősség megállapítását, az újjáépítést.
A Fidesz elnöke vasárnap este a fővárosi Vörösmarty téren azt mondta: szerényen és alázattal azt üzenik Magyarország polgárainak, hogy megértették és diadalra vitték a magyarok történelmi álmát. "Győzedelmeskedjék a te akaratod" - fogalmazott.
Orbán Viktor a Hajrá Magyarország, hajrá magyarok fordulattal zárta beszédét.