Európai csoda a Fidesz eredménye
Schmitt Pál szerint európai csoda az a választási eredmény, amelyet a Fidesz elért az országgyűlési választásokon.
Dátum: 2010-04-25 23:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:47.679102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz európai parlamenti politikusa vasárnap este a párt választási központja előtt összegyűlteket azzal üdvözölte, hogy az unió 27 tagállama közül még egyikben sem ért el párt olyan eredményt, amilyet a Fidesz-KDNP pártszövetség.
A politikus úgy fogalmazott, hogy az országnak a jövőben jobboldali, keresztény, nemzeti polgári kormánya lesz, amely a teljesség képviseletére törekszik.
Schmitt szerint a választások második fordulójában talán azért volt alacsonyabb a részvétel, mert a Fidesz politikai vetélytársainak szavazói távol maradtak az urnáktól.