Győzelem, győzelmi mámor nélkül
Győzelem, győzelmi mámor nélkül - így összegezte Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a frakciószövetség eredményét vasárnap este az MTI-nek.
Dátum: 2010-04-26 08:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:45:49.894153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindenki örül, a választók megadtak mindent, amit kértünk. Minden felhatalmazást, minden eszközt és lehetőséget, csak tegyünk valamit ezzel az országgal, ami értelmet ad, perspektívát nyit és véget vet annak a zűrzavaros, lecsúszó, tehetetlenkedő időszaknak, sokakat megalázó nyolc évnek, amit Gyurcsány-korszaknak hívtak - fogalmazott Pokorni Zoltán.
A Fidesz alelnöke szerint megelőlegezett a bizalom, amelynek az első napoktól meg kell felelni. Ez nem azonnali gazdasági eredményeket jelent. A választók pontosan tudják, hogy egy kitartó, szisztematikus gazdaságpolitika kézzel fogható eredményei egy-két év múlva mutatkoznak. Sokkal inkább egyenes beszédet, tisztességes, őszinte hozzáállást és a politikai erkölcs megújulását várják az emberek. Ahol nem akarják propagandisztikus szólamokkal elfedni a tényleges szándékokat - mutatott rá a politikus.