Álarcos katonák fegyverzik le a lakosságot Afganisztánban
Álarcos katonák hétfőn a kelet-afganisztáni Host városban nagyszabású akciót indítottak a lakosság lefegyverzésére.
Dátum: 2002-03-11 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:33.917413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pakisztáni központú AIP afgán hírügynökség szemtanúkra hivatkozó beszámolója szerint a katonák megparancsolták a piacok bezárását, és az utcákon átvizsgálnak minden férfit és járművet. Ebben a műveletben az afgán katonákat néhány amerikai katona is kíséri.
Host a pakisztáni határ és Gardéz melletti hegyvonulat közelében fekszik, ahol az afgán katonák nyugati szövetségeseik közreműködésével több mint egy hete folytatnak nagyszabású hadműveletet az iszlám radikális tálibok és az al-Kaida terrorszervezet harcosai ellen.