Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogorvoslat az iskoláért

A városi önkormányzat április végi, az oktatási rendszer "racionalizálásával" kapcsolatos döntése miatt a közgyűlés egyik ellenzéki frakciója, a Szövetség az Egriekért (SZE), valamint az egyik érintett iskola, a Dobó István Gimnázium szülői munkaközössége is a Heves Megyei Közigazgatási Hivatalhoz fordult jogorvoslatért.


Dátum: 2003-05-13 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:25.596827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint ismert, a városi önkormányzat úgy határozott, hogy augusztustól összevonják a város két, rosszul kihasznált általános iskoláját, emellett a Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakképző Intézetet beolvasztják a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába. Döntés született egy fogyatékosokat oktató általános iskola elköltöztetéséről, valamint az említett gimnázium nyolcosztályos képzésének megszüntetéséről is - a szülők, a pedagógusok, a diákok tiltakozása ellenére.

A "racionalizálást" ellenző SZE frakcióvezetője, Löffler Erzsébet kijelentette: törvénytelenségek sorozatát követte el az önkormányzat. A közoktatási törvény előírásai alapján az ilyen típusú döntéseket kizárólag az illetékes megyei főjegyző szakmai instrukciói alapján lehet meghozni. Vass Géza főjegyző ajánlása azonban nem adott zöld utat az előterjesztésnek.

A megye, a régió szakképzési intézményeivel sem történt egyeztetés.

A megyei közigazgatási hivatal törvényességi főosztályának helyettes vezetője, Ungvári Tamás szerint a közgyűlési határozatok törvényességének felülvizsgálatára nincs határidő, de az általános harminc nap alatt igyekeznek kialakítani állásfoglalásukat.

Rénes Marcell - Heves Megyei Hírlap

Kapcsolódó elemek