Mégis szivárog
Mégis szivárog az olaj a Mexikói-öbölben elsüllyedt kitermelő platform egy vezetékéből, környezeti katasztrófa fenyeget - hangzott el a CBS News hírtelevízió mai tudósításában.
Dátum: 2010-04-26 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:46:00.891252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parti őrség pénteken még azt közölte: megállapították, hogy nincs szivárgás. Mary Landry ellentengernagy akkor azt mondta, készenlétben állnak, hogy azonnal reagáljanak, ha mégis nyersolaj ömlene a tengerbe, és folyamatosan figyelik a louisianai partok közelében leégett és alámerült hatalmas fúrótorony állapotát.
Landry a hét végén már azt közölte, "nagyon súlyos" szivárgásról van szó. Az olaj tengerbe ömlését robotkamerával fedezték fel. Becslések szerint napi ezer hordó (42 ezer gallon) olaj ömlik a vízbe egy megsérült vezetékből. A CBS szerint ez nem a legrosszabb forgatókönyv, sokkal nagyobb katasztrófa is történhetett volna.
Az eddigi legsúlyosabb amerikai olajkatasztrófa az volt, amikor az Exxon Valdez tankhajóból 1989-ben 11 millió gallon olaj ömlött a tengerbe Alaszka partjainál. A Mexikói-öbölben kiömlött olaj a tenger felszínén egy 20-szor 20 mérföldes szennyezést okozott, ez 25-ször nagyobb felület, mint korábban látszott. A parti őrség közölte: a világ olajszennyeződés-eltakarító kapacitásának egyharmadát már a térségbe irányították.
Remények szerint az olajfolt terjedését meg tudják állítani, és hamarosan el tudják távolítani a szennyeződést a tengerből. A sérült vezeték szivárgását pedig távirányítású berendezésekkel lehet megszüntetni a szelepek elzárásával az 1500 méteres mélységben. A olajszennyezés "lefölözését" a zord időjárás miatt le kellett állítani.
A platformot a British Petroleum (BP) brit olajipari óriáscég üzemeltetette, de annak tulajdonosa a houstoni székhelyű Transocean nevű amerikai vállalat. Kedden nagy robbanás történt a létesítményen, majd tűz ütött ki rajta. Ellátó hajók erős vízsugarakkal próbálták megfékezni a lángokat és megakadályozni, hogy a fúrótorony elsüllyedjen, de ez nem sikerült.