Tegyük átláthatóvá az uniós közpénzek felhasználását!
Az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottsága tegnapi ülésén elfogadta Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP) összes, az uniós kohéziós támogatások nyomon követhetőségének javítása érdekében beterjesztett javaslatát. A jelentés néppárti témafelelőseként Deutsch Tamás javaslataival olyan változtatásokat kíván tenni, amelyeknek köszönhetően az európai polgárok megfelelő tájékoztatást kapnak az uniós közpénzek felhasználásáról, hasznosulásáról.
Dátum: 2010-04-28 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149582
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:46:44.363496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Deutsch Tamás a kohéziós politika átláthatóságáról szóló parlamenti jelentés bizottsági megszavazása kapcsán hangsúlyozta: az uniós regionális politikát és a források felhasználásának nyomon követését nyitottá kell tenni a polgárok számára, a részvételük és beleszólásuk nélkül ugyanis nem teljesülhetnek közös célkitűzéseink. A néppárti politikus az elfogadott módosító indítványaival azt kívánja erősíteni a jelentésben, hogy az Unióban ne növekedjen tovább a már ma is tapasztalható információ-dömping, hanem könnyen átláthatóvá és összehasonlíthatóvá váljanak a programokról és a kapcsolódó eljárásokról rendelkezésre álló adatok, információk.
A bizottság szintén nagy többséggel támogatta Surján László európai parlamenti képviselő (Fidesz - KDNP) indítványait, melyek célja elsősorban a kohéziós politika hatékonyságának erősítése és a támogatásokhoz történő hozzájutás gyorsítása. Különösen fontos, hogy az Unió ellenőrizze a válság miatt a tagállamoknak adott többlet-előlegek sorsát. Surján László elégedetlen a határokon átnyúló, transznacionális programok végrehajtásával, ezért módosító indítványai átláthatóbb együttműködést szorgalmaznak az érintett irányító hatóságok között.
A jelentéstervezet a 2005-ben elfogadott Európai Átláthatósági Kezdeményezésben foglaltak és a transzparenciára vonatkozó egyéb uniós előírások megvalósulását értékeli. A kezdeményezés célja az EU által irányított fejlesztési programok nyitottságának és elszámoltathatóságának javítása volt. Az európai átláthatósági kezdeményezés egyik sarokköve a nyilvánosság tájékoztatása az uniós források kedvezményezettjeiről. A jelentés szerint problémát jelent, hogy az Európai Átláthatósági Kezdeményezés e minimumkövetelményeit a tagállamok és a különböző irányító hatóságok nagyon eltérően értelmezik. A tagállamok jelenleg nem harmonizált módon teszik közzé az uniós alapok kedvezményezettjeire vonatkozó információkat.