Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötödével csökkentenék a polgármesteri hivatal létszámát

Nyolcvanöttel csökkentenék a pécsi polgármesteri hivatal dolgozóinak létszámát, amennyiben erre rábólint a közgyűlés csütörtökön - közölte a város polgármestere szerdán sajtótájékoztatón Pécsett.


Dátum: 2010-04-28 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:46:48.065762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Páva Zsolt kifejtette: háromszáznegyven főre redukálná a városházi létszámot. Ez 85 ember elbocsátását jelentené. A polgármester hangsúlyozta: új struktúrát is kialakítanának a városházán, így erősödne a polgármesteri kabinet, és megalakulna a jegyző melletti kabinet. Mint mondta: reményei szerint csütörtökön elfogadja a leépítésről szóló előterjesztést a pécsi közgyűlés.

Amennyiben a képviselők megszavazzák, a racionalizálás részeként kettéválasztanák a Pécs Holding Zrt.-t, így egy vagyonkezelő holding és egy városüzemeltetési nonprofit zrt. jönne létre. A különböző jogi előírások miatt egy városfejlesztési zrt. is alakulna, amelynek többek között a lehetséges források felkutatása, az uniós pénzek kezelése lenne a feladata, controlling szerepet is betöltve. A polgármester szerint az átalakításnak köszönhetően sokkal könnyebb lesz a különböző feladatok áttekintése - mondta a polgármester.

Szebellédi István igazságügyi könyvszakértő az elképzelések kapcsán megjegyezte: nem szabad megvárni, hogy ne legyen finanszírozható a város.

Pécs polgármestere egy márciusi sajtótájékoztatón ismertette a város gazdasági átvilágításának eredményét. A 84 szakértő által készített 3500 oldalas anyag szerint elképesztő pazarlás folyik a pécsi intézményekben, párhuzamos feladatellátások és kaotikus gazdálkodás a jellemző. Páva Zsolt akkor azt mondta: a szükséges átalakításokkal első körben egy év alatt 3,3 milliárd forintot tudna megtakarítani a város. Az összeg egyharmadát leépítésekkel, további egyharmadát szabálytalan kifizetések leállításával, a többit összevonásokkal spórolnák meg. Hozzátette: a takarékoskodást a polgármesteri hivatal mellett a városi vagyonkezelőnél, a Pécs Holding Zrt.-nél, valamint az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program menedzsmentközpontjánál kezdenék.

Kapcsolódó elemek