Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszakapta csehországi kastélyát egy szudétanémet család

Egy keddi bírósági döntés alapján a cseh államnak vissza kell adnia egy szudétanémet család örökösének az opocnói kastélyt, amelyet a II. világháború után a Benes-dekrétumok alapján koboztak el az akkori csehszlovák hatóságok. A több mint kilenc éve húzódó ügyben kedden feljebbviteli eljárásban döntött a megyei bíróság a kelet-csehországi Hradec Královéban.


Dátum: 2003-05-13 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:27.163199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kelet-csehországi Opocno vadászkastélyának tulajdonosa a II. világháború idején Josef Colloredo-Mansfeld német nemes családja volt. A II. világháború után, amikor a csehszlovákiai német és a magyar kisebbséget kollektív módon háborús bűnösnek nyilvánították, a családot megfosztották állampolgárságától és vagyonától, az opocnói kastély is állami kézre került. Josef Colloredo-Mansfeld ellen az volt a konkrét vád, hogy a világháború alatt, 1940-ben, német birodalmi állampolgárságot kért, majd kapott is, és hogy együttműködött a nácikkal.

A család ma Görögországban élő egyik utóda, a 62 éves Kristina Colloredo-Mansfeld festőnő testvérével Jerommal együtt a kilencvenes években a kárpótlás keretében követelte vissza családja egykori vagyonát. Azt állította, hogy Josef Colloredo-Mansfeld sosem volt német állampolgár, mindvégig megőrizte csehszlovák állampolgárságát, így neki utódként joga a van a vagyonra.

A Hradec Králové-i bíróság szerint az államnak nem sikerült bebizonyítani, hogy Josef Colloredo-Mansfeld német állampolgár lett volna a háború alatt, illetve, hogy lemondott csehszlovák állampolgárságáról, így utódjának ki kell adni az opocnói vadászkastélyt a hozzá tartozó épületekkel, parkkal és földekkel. A keddi bírósági döntést már csak a legfelsőbb bíróságnál lehet megtámadni. A pardubicei állami műemlékvédelmi intézet, amely az opocnói kastélyt eddig kezelte, még nem döntött arról, hogy kihasználja-e ezt az utolsó lehetőséget.

Jirí Svec az intézet igazgatója újságíróknak azt mondta, hogy nem ért egyet a bíróság határozatával. "Ez bizonyos értelemben megkérdőjelezi a Benes-dekrétumokat, mert Colloredo-Mansfeld 1940-ben német birodalmi állampolgárságért folyamodott. A bíróság azonban úgy döntött, ahogy, s nekünk ez tiszteletben kell tartanunk" - nyilatkozott Svec.

Az elmúlt években több egymással ellentétes bírósági döntés született ebben a sokat vitatott és nagy figyelemmel kíséret perben. A perújrafelvétel során 2002-ben egy járási bíróság döntött úgy, hogy a vadászkastélyt is vissza kell adni a Colloredo-Mansfeld családnak. Pavel Dostál kultuszminiszter a döntést azonnal a Benesi-dekrétumok felülvizsgálatának minősítette, míg a műemlékvédelmi intézet fellebbezett. Ezt most a megyei bíróság elutasította.

Vlastimil Nedomlel ügyvéd szerint, aki a perben a Colloredo-Mansfeld családot képviselte, igazságosnak minősítette az ítéletet. Kijelentette, hogy Josef Colloredo-Mansfeld bizonyíthatóan antifasiszta volt, s a vagyonának háború utáni elkobzása igazságtalan volt, s csupán nemzetisége alapján történt.

Az opocnói reneszánsz vadászkastélyban egyebek között nemzetközi hírű és rendkívüli értékű régi fegyver- és festmény gyűjtemény is van. A család már korábban visszakapott Opocno környékén mintegy 5000 hektár erdőt és néhány tucat épületet. A család közölte, hogy a kastélyt változatlanul múzeumként fogja üzemeltetni és a nagyközönség előtt továbbra nyitva lesz minden része.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek