"Fekete kedd" Franciaországban
A szervezők számítása szerint több mint egymillió, a rendőrség becslése szerint legalább félmillió ember vonult az utcákra kedden kora délutánig Franciaország mintegy negyven városában 115 tiltakozó rendezvény keretében.
Dátum: 2003-05-13 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:19:27.526272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 300 ezresre növekedett párizsi menet éle röviddel délután 14 óra előtt érte el a Denfert-Rochereau teret, miközben a place République-et elfeketítő sokaság vége még útnak sem indult.
A főváros forgalmát feltartóztató megmozduláshoz a közalkalmazottak legkülönbözőbb csoportjai csatlakoztak. A pedagógusok és a tömegközlekedési eszközök sztrájkja miatt kedden nem nyitottak ki az iskolák. Zárva maradt az Eiffel-torony, a Musée d'Orsay és a Rodin-múzeum, a versailles-i kastély és a Trianon-palota sem fogadott vendégeket, mert az alkalmazottak is csatlakoztak a munkabeszüntetéshez, a kastélyparkba azonban ingyen engedték be a nem túl népes látogatóközönséget.
A párizsi Orly repülőtéren a légiirányítók 80 százaléka, a Roissy-Charles-de-Gaulle-on ennél valamivel kevesebb szakember lépett sztrájkba, a repülőtéri vámosok, postai alkalmazottak és a Météo France szolgálat dolgozóinak 90 százaléka maradt távol munkahelyétől. A belföldi járatok 60 százalékát törölték a menetrendből.
Az RATP városi tömegközlekedési vállalat metró- és buszvezetőinek csak tíz százaléka ült a kormánykerék mögé, az RER városi gyorsvasút száz százalékos munkabeszüntetés mellett döntött. Másfél tucat vidéki városban egyetlen tömegközlekedési eszköz sem állt forgalomba, további félszáz városban pedig 10-70 százalékos járatsűrűséggel közlekednek az autóbuszok, a metró és a villamosok.
Az SNCF állami vasúttársaság dolgozóinak 60 százaléka követte a hat országos szakszervezet - a CGT, CFDT, FO, CFCT, Unsa és FSU - sztrájkfelhívását.
A tavaly májusban hivatalba lépett jobbközép Raffarin-kormány szociális politikájának elutasítását demonstráló "fekete kedden" egyetlen országos napilap sem jelent meg, a vidéki sajtó részben kedden, részben szerdán szünetelteti kiadványait.
MTI - fidesz.hu