Kirúghatják, mert kitálalt
Dátum: 2010-04-29 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:47:02.071784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Feltárta, miként működött az FKF-es pénzszivattyú
Lapzártánk idején még nem volt tudható, vajon az állásába kerül-e az Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatójának, hogy a nyilvánosság elé tárta, miként pumpáltak ki tízmilliókat a cégből az MSZP és az SZDSZ erős emberei. Bielek Péter szavaiból az derült ki, ugyanazt a módszert alkalmazták a Főkefénél, mint amelyet a BKV-nál vagy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nél. Egy szűkre szabott tanácsadói, ügyvédi kör kapott megbízásokat, az utóbbiak közreműködők lettek olyan közbeszerzési eljárásokban, ahol a nyertesek nevét előre borítékolták.