Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fontos az anyák részmunkaidős foglalkoztatása

Bízik a családi adózás jövő évi bevezethetőségében az Országgyűlés szociális bizottságának kereszténydemokrata alelnöke. Soltész Miklós egy csütörtöki, budapesti konferencián azt mondta: segíteni kell az anyák részmunkaidős foglalkoztatását.


Dátum: 2010-04-29 14:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:47:04.968957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Soltész Miklós a családok átmeneti otthonainak képviselői előtt közölte: bízik abban, hogy jövőre bevezethető lesz a családi adózás. Hozzátette: ennek az új adózási formának az az üzenete, hogy a gyermek vállalása nem egyenlő a szegénység vállalásával. A kereszténydemokrata politikus sürgető feladatnak nevezte a kilakoltatások felfüggesztését, a kényszerértékesítések visszaszorítását, a rezsiköltségek csökkentését.

Soltész Miklós hangsúlyos feladatként említette az anyák részmunkaidős foglalkoztatásának segítését. A tervek között szerepel a szociális bérlakás-építési program elindítása is.

A következő időszak fontos kormányzati feladata lesz az oktatáson belül a családi életre nevelés kereteinek megteremtése. Ez nem külön tantárgy lesz, de az fontos, hogy ne csupán szexuális felvilágosítást tartsanak az osztályfőnöki órákon - mondta a KDNP-s politikus. Változások lesznek az adományok áfakötelezettségével összefüggésben is, mert nem lehet akadályokat gördíteni azok elé, akik jó szándékkal akarnak adományozni - mondta.

Kapcsolódó elemek