Növekszik a környezetszennyező szállítás az EU-ban
Csökken a "zöld" szállítási megoldások részaránya az EU-ban a környezetszennyező megoldások javára, ami nagyban hozzájárul az környezetkárosító gázok kibocsátásának növekedéséhez - írja az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environment Agency) évi tanulmánya.
Dátum: 2010-04-29 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=149649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:47:05.628955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagy szén-dioxid-kibocsátó közúti és a légi fuvarozás forgalmának 43 százalékos, illetve 37 százalékos növekedése meghaladta az 1997 és 2007 közötti gazdasági növekedés mértékét, miközben ugyanezen idő alatt a legtisztább szállítási megoldások - a vasúti és a folyami - piaci részaránya csökkent.
A problémát az is fokozta, hogy az EU-hoz időközben csatlakozott kelet-európai országok hagyományosan rossz vasúti kapcsolattal rendelkeztek Nyugat-Európa irányába. Az egy évtized alatt kétszámjegyű százalékos növekedést elért légi utasforgalommal szemben a vasúti utasforgalom Nyugat-Európában stagnált, Kelet-Európában pedig drasztikusan csökkent.
A 27 tagú EU-ban az utazási céllal megtett kilométerek 72 százalékát személygépkocsik teszik meg.
"A jelentésből világosan kiderül, hogy a közlekedés teljes mértékben fenntarthatatlan irányban fejlődik" - mutatott rá Jos Dings, a "zöld" közlekedési megoldások mellett kampányoló T&E igazgatója. "Ugyanakkor nem állnak rendelkezésre az infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges állami pénzek" - tette hozzá. Véleménye szerint az ördögi körből a legjobb kiutat a környezetszennyező szállítási megoldások, például a légiközlekedés támogatásának megvonása mellett olyan árképzési mechanizmus kialakítása jelentené, ami a (környezetvédelmi) hatékonyság javítása mellett még bevételt is termelne.